Rólam

Bemutatkozom

Karma és Maja asztrológus, intuitív festőművész, kreatív önismereti tréner

A világ, amelyben élünk, láthatóan átalakulóban van. Régi struktúrák omlanak össze, miközben valami új készülődik – de nem kívülről érkezik. A változás belül kezdődik.
Hiszem, hogy ha egyre többen választjuk a tudatosság, a szívből élés és a belső munka útját, annak előbb-utóbb látható hatása lesz odakint is. Mert ami bent, az kint is – és ez a valódi varázslat.

Az én utam nem volt sima vagy kiszámítható. Sokszor megtapasztaltam a Főnix-út mélységeit: veszteségeket, újrakezdéseket, belső küzdelmeket. De minden nehézség tanítómmá vált, és az út során olyan eszközökre leltem, amelyek segítettek megerősödni, megnyílni, és egyre inkább önmagam lenni.

Gyerekkorom óta vonzott az égbolt és a természet. Az asztrológia tinédzserkorom óta kísér, de valódi mélységeit akkor tapasztaltam meg, amikor a karmaasztrológiával találkoztam. Ez később kiegészült a Maja Asztrológiával, majd a Csillagnemzetségek tanításaival – mindegyik újabb és újabb kulcsot adott a belső világomhoz.

Több évig éltem egy erdő szélén, állatokkal körülvéve. Itt tapasztaltam meg igazán, mit jelent együttműködni a természettel, hallgatni a ritmusára, és újraértelmezni a kapcsolatunkat vele. A természet ma is tanítóm – bölcs, őszinte, és türelmes. Az évkör ciklikus rendje számomra nemcsak ritmus, hanem szakrális útmutatás is: segít megérteni, mikor cselekedjek, mikor engedjek el, és mikor szülessek újra. Ebben mély támogatást adott, hogy végigjártam a kelta évkört, mint  Földanya lánya – női körben, kapcsolódva a természet ősi erejéhez.

Fontos állomás volt az életemben, amikor megismerkedtem a Munay-Ki tanításokkal – az inkák ősi, szeretetalapú beavatásai mély átalakulást hoztak bennem. E tanítások a szív erejére, a gyógyító jelenlétre, a Földdel és a fénynemzetekkel való kapcsolódásra hívnak,  igyekszem közvetíteni a munkámban.

Tanultam meditációs és energetikai technikákat (Meditációban való belső megvilágosodás I–II), és az Arkane Arts rendszerében is mély önismereti utat jártam: energetikai anatómia, arkangyalok, szimbólumrendszerek, előző életek, csakraharmonizálás – csak néhány abból, amit beépítek az alkotómunkámba.

2016 óta intuitíven festek, 2022-ben pedig megszületett bennem az Asztro Varázslat: a festés és az asztrológia ötvözete, ahol a születési képlet alapján személyre szóló festmények születnek – képi térképek, üzenetekkel, szimbólumokkal, energiákkal.

Munkámban ötvözöm az asztrológiát, a színek gyógyító erejét, az önismereti eszközöket és az alkotást. Személyre szabott foglalkozásokon, tematikus kreatív alkotókörökön és tanfolyamokon kísérem azokat, akik kapcsolódni szeretnének önmagukhoz és belső erejükhöz. A tanfolyamaimon olyan belső munkát támogató technikákat és szemléletet osztok meg, amelyek segítenek megtalálni a belső egyensúlyt – és visszakapcsolódni ahhoz, akik valójában vagyunk.

Hiszem, hogy mindannyiunkban ott él az ősi bölcsesség, a fény, a szeretet és a tudás. A célom, hogy segítsek emlékezni rá – akár egy beszélgetésben, egy alkotásban vagy egy tanfolyam során. 

Szeretettel várlak, ha úgy érzed, itt az idő visszatérni Önmagadhoz.

„A legnagyobb kincs, amit az életünkben birtokolhatunk, a saját önismeretünk.” – Lao-ce
Kovács Krisztina
Festőművész, karma és maja asztrológus